2017. július 10., hétfő

Az anyag a csapdába ejtett fény.

Az anyag a csapdába ejtett fény. Ezt a művészi megfogalmazást egy természettudományos irodalomban olvastam és íme, Edward Hopper képén a látható fény ibolyától a vörösig terjedő tartományából a zöld-sárga-okker stációi válnak anyagivá.





Edward Hopper, Sun in an Empty Room (Nap egy sötét szobában) , 1963, olaj, vászon, 62×84 cm + a negatívja







Az ablak, amely a szimbolikában az ajtóval együtt a kapcsolatainkat jelentik, most a küszöb a színlépcsők között. A fényáramlat a szobában már fény-árnyéklépcsőkben folytatódik a fal és padló ornamentikája nyomán. A délutáni Nap melegíti fel az üres szobát, amelyből talán most költöztek ki az eddig benne lakók. Itt állhatott az étkező asztal, amely körül a gyerekek futkostak uzsonna időben és néha lekaptak a gyümölcsös tálról egy-egy barackot, szőlőt, szilvát, vagy almát.





Antalffy Yvette, Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava + a negatívja




A magam képe pedig az anyagból a szellem felé törekszik afféle komplementereként az Edward Hopper festménynek. Az álom még itt kering a szoba előterében kékes-lilán. A roló résein áttörő fény sziluettje egy dupla filmszalag perforációjára emlékeztet, melyet az éjszaka folyamán nézhetett a fiú. De már ébredezik, hiszen félig nyitva az ablakszempár. A nyitott ablakszem a reggeli nap sugarait beivó és oxigénné alakító fa leveleit látja. Mögötte egy sárga házfal veri vissza a napkelte fényeit. Míg a festmény befelé hívogat, a másik szobából a fény felé kívánkozunk, álom és ébrenlét határán. A fény néhány szobanövényen, egy vízipipán és egy díszlámpán fut végig, de jobb oldalon az erő reprezentálásaként, egy súlyzó három különböző átmérőjű tárcsáján is feldereng. Szakács fiam szobája ez, aki sötétkékben „utazik” a falak színe és a drapériák tekintetében. Esténként van, hogy művészfilmek nézése közben tör rá az álom. Így van az, hogy szó szerint idézi némelyiket. Ezért a cím: Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után – 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava.

Nincsenek megjegyzések: